Megapost kezdésnek
by Westy on Jan.29, 2010, under WAR
Na szép estét mindenkinek! Kis gondolkodás után úgy döntöttem, hogy képtelen vagyok úgy játszani egy mmo-val, hogy nem írok róla. Most egy kicsit más lesz a menet mint amilyen Aionban volt: Az egy közösségi blognak készült, ahol megpróbáltunk minden hírt idejében kipostolni, napi rendszerességgel. Itt semmi ilyet ne várjatok, abszolút kedv szinten fogjuk szerkeszteni, ha éppen nincs mondanivaló, akkor nem erőltetjük a dolgot. Másrészt, mivel majd egy év kihagyás után folytatjuk a játékot, valószínű rengeteg olyan rádöbbenésünk lesz, ami az öreg rókáknak nem szolgál túl nagy újdonsággal. Úgyhogy ne lepődjetek meg, ha olyan contentek teljesítése miatt fogunk itt ujjongani, amit a nagypapi december tájékán fejezett be: ez van. Elég sok visszajelzést kaptunk arról, hogy nem mi vagyunk az egyedüliek akik újra kóstolgatják a WAR világát, nekik ezek azért még jól jöhetnek.
Fontos: Elnézést az udvariatlan url-ért, de nincs kedvünk minden mmo-hoz új domaint regelni, úgyhogy marad ez, persze felajánlásokat szívesen fogadunk.
Még valami, amit így az elején jó tisztázni: sosem kizárt, hogy egyik napról a másikra átreppenünk majd valahova máshova. Egyenlőre maximálisan jól érezzük magunkat itt, de hát Aionnal is ez volt a helyzet. Úgyhogy semmire nincs garancia.
Ja igen, a pimpes designnek vannak hátulütői (javítás alatt). Klikk a hír címére a teljes írásért. A post megírása után találtam pár olyan gyakorlati hibát, ami miatt a jelenlegi skin valószínűleg a közeljövőben kukázva lesz.
Na de csapjunk bele a lecsóba. Nagyjából egy hete vágtunk bele újra a WAR-ba, természetesen destro oldalon, a Karak Azgal szerveren. Mondanom sem kell, baromi kellemes csalódás volt. A játék sokkal szebb mint volt és a csaták is pörgősebbek. A régi szenvedős-afkolós zóna lockolást most intenzív, vérengző csaták váltják fel. Ez nagyjából a fortressek kidobásával és az underdog rendszerrel érték el. Pár óra vérgőzös mészárlás után Altdorfban is találtuk magunkat, ahol a játék egy meglepően ízletes welcome drinkkel fogadott minket, amiről még a koktélcseresznye sem hiányzott. Az Aion izzadtságos farmnapjai után a WAR rettentően kegyes a játékoshoz, mind fejlődés mind felszerelés terén.
Rengeteg minden változott egy év alatt a WAR világában, megpróbálok ebből egy kis csokrot gyártani:
- Land of the Dead: Nagyon fasza, új content. Rengeteg ötletes (persze a WAR-hoz méltóan bugos) pq, új progress insta, komoly lairek. Mindez úgy, hogy az ellenséges frakció bármikor átgyalogolhat rajtad.
- Grafikai javítások. Az új fényhatások miatt néhány terület nagyon szép lett.
- Performance javítások. Tegnap este, egy alsóhangon 230 vs 230-as csatát nyomtam végig maxos grafikai beállítások mellett. Néha keményen beszaggatott nem mondom, de átlagban tartotta a 15 fps-t. Így nézett ki, végre résztvehettem egy csatában, ami többől állt mint a nameplatekből. (Lagg amúgy volt rendesen, reméljük arra is jön majd javítás)
- Kivették a fortresseket a játékból, a két pairing lockolása után irány a főváros! Sokkal pörgősebb, gyorsabb játékmenet.
- Jutalmaz a játék a sikerekért. Ha rosszat rollolsz, akkor is kapsz tokeneket, amiből később felszerelést vásárolhatsz / consumabet vásárolhatsz. Magas pvp rankkal rendelkező játékosok endgame itemeket dobnak –> Gearelődés PVP-ből. Ó YEAH.
- AOE nerf, kaszt balance. Persze, valaki mindig szenved, a QQ sosem áll meg, de egy hét játék után úgy tűnik, hogy nincs semmilyen ordító kiegyensúlyozatlanság a kasztok között, ami nagyon jó.
- Deminishing return fejlesztések. Sokkal kevesebb idegesítő cc van a játékban. Majdnem minden képesség, ami elveszi a karaktered felett az irányítást, megszakad, ha sebeznek. Vége a KotBs asztalilámpa-uralmának. Akinek ez nem elég, bekerült egy renown képesség, amivel 5 percenként 10 secre immunisak vagyunk minden CC-re.
- WAR report. Instant pvp amikor csak akarod! Megmutatja pontosan hol mennek a legnagyobb csaták és nyolc óránként egyszer oda is teleportál. Apprentice rendszer: Ha alacsonyabb szintű haverokkal szeretnél játszani, feltornázhatod őket a te szintedre!
- Főváros ostrom átalakítások: A régebbi pve alapokra épülő rendszert kivették, helyette kegyetlen pvp mészárszék folyik a fővárosokban is. Amilyen egyszerű a rendszer, annyit dobott a játékélményen. Az egyik legfontosabb változtatás, így már van kedve harcolni az embereknek.
- Új karakter animációk, zenék és sok-sok apróság. Rengeteg olyan változtatás van, amit nem érdemes egyenként leírni, de nagyban javítják a játékélményt. Egy példát mondok: A flight masterek nem a földön állnak, hanem a levegőben repülnek a mountjaikon: így nem lepik be őket a játékosok és mindig rájuk lehet kattintani.
Összességében, engem újra megvett a játék. Olyan most, mint ahogyan meg kellett volna jelennie. Van persze az éremnek másik oldala is: néhányan még gyakran crashelgetnek, tegnap bebuggolt egy battlefield objective és kétszer számolta vissza a védési időt. Úgyhogy senki ne ijedjen meg, a Warhammer bugos-bája azért nem veszett el.



January 29th, 2010 on 17:27
De kibaszott jó cikk, gz érte minden szava arany, kinyomtatom anyukámnak.
January 29th, 2010 on 17:44
Nagyon csinos lett a blog.
A post is érdekes. Trial által kipróbálom milyen, de ha tetszik is, akkor sem lesz előfizetve egy darabig, a világválság miatt.
January 29th, 2010 on 17:51
Hol az edit gomb? xP
Hozzáteszem nem is én lettem volna, ha nem North American verziót töltök le.
January 29th, 2010 on 17:53
frapsot a nepnek! Enis WARoztam anno, szivesen latnam a meszarpvp-t.
January 29th, 2010 on 17:54
Vannak még gondjai a skinnek, majd még W dolgozgat rajta.
January 29th, 2010 on 18:00
Rakat szar sajnos a skin, pedig jól néz ki. Este kicserélem valami használhatóra is. Welcome amúgy!
January 29th, 2010 on 18:32
Remek blog remek hír. Csak így tovább,és remélem ez tartósabb lesz.
January 29th, 2010 on 19:17
Esetleg csatlakozni hozzátok a guildbe lehetséges?
January 30th, 2010 on 00:38
jo a design igy tovabb
January 30th, 2010 on 11:54
ejszakai postodat ki tehetmed
January 30th, 2010 on 12:08
Na most van olyan komment, amely eddig nálam nem látszott. Viszont az előző kinézet is jól nézett ki szerintem. Amúgy kik mentetek vissza WARozni, és milyen néven?
January 30th, 2010 on 13:27
Westy, én eléggé, Kabal meg Bazsi játszogat. Jött még egy haversrác nem vágod.
January 30th, 2010 on 17:44
jo kis post, egeszen kedvet kap az ember visszaterni:P
majd lehet, hogy felteszem ujra, de csak megnezni.
amugy van ingyenes character transfer?
January 30th, 2010 on 20:23
Hoy!
Jo lett a cikk, csak igy tovabb!
Regebben en is WARoztam, de iszonyatosan idegesitett, hogy a karakter animaciokat leLOD-ozza valamiert a rendszer es hihetetlenul idegesitoen nezett ki egy tavolban hadakozo karakter, vagy mondjuk egy repulo mob. Kivancsi lennek most milyen.
January 31st, 2010 on 01:31
Dagon: a kihalt szerverekről van, persze.
January 31st, 2010 on 09:39
kozben utananeztem, a Karak Azgalon volt nekem is karakterem, de csak lvl30ig vittem a shamant:)
January 31st, 2010 on 12:48
Hmm ettől én is megkívántam egy kis WAR-t, csak az a baj ,h nem tudok belépni a master accountomba, mert elfelejtettem ,h mi az és az e-mail címemet is elfelejtettem amire regisztráltam ://
valaki nem tudna segíteni? Vagy azt csak a memória hozhatja vissza?:D
February 1st, 2010 on 15:09
Az utobbi idoben kicsit besokaltam az aiontol, s megvallom oszinten kedvet kaptam a warhoz az iras hatasara, s ugy voltam vele, egye fene, befizetek egy honapot, hogy megnezzem mi valtozott, vegul is 1 mozi ara nem vag a foldhoz, s 2 orat biztos hogy el tudok bohockodni.
Szoval CD elokap, install, go.
tetszett, hogy inditasnal elmondtak mi valtozott, miota utoljara online voltam. tetszettek a -mar a cikkben leirt – apro uj dolgok.
En a grafikan es az animaciokon nem vettem eszre valtozast, lehet hogy volt, de szerintem meg mindig lenne rajta mit csiszolni:)
a 30as shamanommal nem tudtam jatszani, mert a sok skill kozul azt sem tudtam hirtelen mit nyomjak, igy csinaltam egy Choppat, az meg nem volt.
Vegul is egy egesz napot jatszottam, ami mindenkepp pozitiv volt az az, hogy instant akcio volt kb, es az uj karival is par ora utan mar tudtam menni erdemben pvpzni. Tobb magyart lattam, mint gondoltam volna. legalabb 5-10 magyar nevu embert lattam T1-ben.
Szerintem be fogok logolgatni 1 honapig lightosan aion mellett, de maradok aionnal – hianyzott, hogy a hegyrol leugorva a greenskin nem bontott szarnyakat;)
February 27th, 2010 on 14:11
Sziasztok!
Csak nekem tűnik nagy közösségi élménynek (videók alapján) a war RvR és PVP vagy másnak is?
Még megjelenéskor kaptam egyet ajándékba, de alig játszottam vele.
Az utóbbi időben kezdtem megint nézegetni, mert kellene valami casual gém. A WoWot egyszerűen unom (ugyanaz folyamatosan…pedig közel két év kihagyás után visszatettema gépre…csak tudnám minek!), Aion nekem too much: gyönyörűnek gyönyörű, az angyalszárnyakat is imádtam, de nagyon hardcore end-gém-re hajazónak tűnik.
(két hónapot játszottam vele).
Egy szó, mnint száz: az újítások nagyon bejönnek! Remélem nem csalódom. Ha sikerül ma bezsákolunk egyet, aztán chop-chop!
A kérdésem: melyik szervert tudnátok ajánlani?
)
Nem létfontosságú a magyar közösség, de jó ha vannak ott páran.
(no és melyik oldalon!
Kösz!
Üdv: Karc
February 27th, 2010 on 14:13
lemaradt: leszedtem a trialt 3 napja (sajnos külföldön vagyok hosszabb ideig, a gém otthon maradt, ezért kell megint megvenni …mondjuk itt már csak Ł6…)
Most a frissítéssel (új patch) 7,5 gigát akar leszedni! Létezik, hogy ekkora a patch (1.3.4) vagy elbasztam valamit?
Köszi a válaszokat!
K